en-#1Hello Ausztria

28/05/2020


Az ember mindig többre vágyik egy idő után. Amikor egy- egy kitűzött célt sikeresen elér, akkor általában ösztönösen, újakat keres magának. Na így voltuk ezzel mi is. Friss párkapcsolat után, de ha az ember érzi az összhangot, a kémiát, és még szeretne is kezdeni valamit az életével, akkor bizony törekszik a fejlődés útján haladni.

Nálunk hamar világossá vált, hogy végülis, ugyanazok a terveink a jövőt illetően. Saját ház, nagy kert, gyerekek. A fővárosban laktunk, egészen jól jövedelmező állásunk volt. A lakásunk, amit béreltünk nem volt túl nagy, de kettőnknek ideális. Viszonylag sokat utaztunk, kirándultunk, rengeteg élménnyel, tapasztalattal gazdagodtunk. Ez a sok helyzet pedig elősegítette, a még gyorsabb összecsiszolódást. Igazából minden tökéletes volt, azt a kis aprócska tényt leszámítva, hogy az egyikőnk fizetése csak az albérletet, a rezsit, és némi megtakarítást fedezett. De mint tudjuk, egy ház vásárlásához, nem elég pár tíz, vagy százezer forint. Szóval mi osztottunk, szoroztunk, és arra a döntésre jutottunk, hogy megpróbáljuk külföldön.


El is kezdtünk keresgélni, telefonálgatni, más emberek beszámolóját olvasgatni, hogy mire is figyeljünk oda igazán. Rengeteg ember ajánlotta a CV Profot-ot, és úgy döntöttünk fel keressük az oldalt. Több beszámolóval is találkoztunk, és szimpatikussá vált számunkra ez a sok, pozitív visszajelzés. Telefonos egyeztetés után, megbeszéltünk egy skypos "interjút" Temesvári Sándorral.

Nos, én nem szeretnék nektek köntörfalazni, de számomra nem volt ez egyszerű beszélgetés. Sándor határozott, erős kiállású ember, aki nem kertelt, őszintén minden véleményét a szemünkbe mondta. Akár nyelvtudással, akár tapasztalattal kapcsolatban. Nekem egy nagyon erős alapot adott, mert tájékoztatott minket a munka nehézségeivel kapcsolatban, és attól nem is igazán féltünk. Lehet, hogy akkor egy irodából sétáltunk ki, de korábban végeztünk már fizikai munkát. Természetesen a sok feladat sem volt egyszerű, hogy minden nap 2-3-4 órákat ajándékba dolgoztam, de számomra lelkileg sokkal megterheltebb volt, amire a későbbi posztjaimba vissza is fogok térni.

Tehát sikerült egyeztetnünk, és a tanácsát megfogadva, jelentkeztünk a nyelvi kurzusra. A tanárnő egyébként segítőkész volt mindenben, de erről nem is szeretnék most írni. Inkább személyes tapasztalatokat osztanék meg. Én voltam a csoportban az egyetlen, aki soha nem tanulta a németet, teljesen új volt minden. Heti háromszor volt óránk, el kellett sajátítani az elméletet, majd alkalmazni ezt gyakorlatban. Nagyon nehéz volt, mert muszáj ismételni, memorizálni az új szavakat, és mire megjegyeztem, csak jött és jött a tananyag. Munkahelyünk volt, dolgoztunk, és mellette minden szabadidőben magoltam. Elalvás előtt kikérdeztük egymást. Ez a pár hét csak a munkáról, és a németről szólt. Sajnos nem tudtunk részt venni minden órán, de mindig visszanéztük őket. Egy jó tanács, a házi feladatokat nagyon jó, ha csinálja az ember, mert sokat segít, és így tudod magad ellenőrizni, hol tartasz a tanulásban, miben kell még fejlődnöd.

Kezdőként, pedig sokkal többet kell tanulni, mint a többi társadnak, mert együtt haladtok, és muszáj lépést tartani velük. Hát itt azt hiszem elkezdtem kimaxolni az alázat fogalmát. Amikor elérkezett a tanfolyam vége, nem értem magam utol a leckékkel. Bizony sok mindent nem tudtam még, a kiejtésem túl magyaros, vagy angolos volt. Viszont sikerült értelmes rövid mondatokat összeraknom, bemutatkoznom, volt egy alapszókincsem. Igazából mindenképpen sikerként könyvelhető el ez az időszak, de ez még nem volt elég ahhoz, hogy magabiztosan tudjak kommunikálni..


Sokszor féltem órán megszólalni, ami utólag visszagondolva nagy butaság volt. A kurzus után, hiányzott a visszajelzés, a megerősítés, csak magamra, a páromra, számíthattam, no meg az önszorgalmamra.

Amikor vége lett a tanfolyamnak, sajnos várnunk kellett fél évet a pályáztatásig, bizonyos okokból kifolyólag. Sok idő kimaradt, de volt alkalmam mindent alaposan megtanulni, felkészülni, legalábbis azt gondoltam, hogy oké kész vagyok....

Folytatás hamarosan.....


Korábbi Bejegyzések a Blogon: