en-A Kávémániás Blogger Családanyuka

21/04/2020

Szeretem a kávét. Imádok olvasni, nevetni, anya, feleség és nő lenni. Nagy az

igazságérzetem, a döntéseim előtt sokat mérlegelek. (mérleg is vagyok) :D

Több mint hatszáz könyvem van, a lányomnak pedig negyven (így másfél évesen). Egy

kisvárosban élek a családommal, a férjemmel tizenegy éve vagyunk együtt.

Mindig is a különleges dolgokat kerestem az életemben, a humor pedig szerves része a

mindennapjaimnak. A cikkeimben is, elsősorban a gyermekemmel kapcsolatos

megosztásokban szerepel, hiszen a szülőséghez, a szerepekhez is kell egy kis vidámság,

nem szabad hagyni, hogy túl komolyan vegyük az életet!


 Mennyire nehéz egyszerre nőnek, anyának, és feleségnek lenni egy személyben?

Nehéz, de nem lehetetlen. Sokszor találkozom azzal a kijelentéssel, hogy a nők nem tudnak

egyszerre több feladatra koncentrálni. Nem? Valóban? Akkor, amikor egy személyben

vagyok anya, feleség és nő, mellette szakács, cukrász, bohóc, zsonglőr, logisztikus, tanító,

szerető, takarítónő, pásztor, munkatárs, pszichológus stb, azzal mi a helyzet? Semmi másról

sem szól egy napom, csak hogy hogyan logisztikázom össze. Figyelnem kell arra, mikor

főzök, a kislányom milyen időtáj alszik, és ugyebár folyton változik, hiszen ahogy idősödik,

úgy csökken az alvásideje, így állandó harcban állok az idővel. Na, nem azt mondom, hogy

mártírnak kell lenni, mert igenis fontos, hogy kérjünk segítséget, ha elakadtunk!

Mind a három részemre időt kell szakítanom. Anya vagyok, amikor csak a kislányommal

vagyok; játszunk, mesélek neki, megtanítom, hogyan élvezze az életet, higgyen a

mesékben, az igazságban, és abban is, hogy mindig ott leszek mellette. Feleség vagyok,

amikor a férjem haza érkezik, és megcsókol. Hű társa vagyok, amikor beszélgetünk, és

szeretném, ha hatvan év múlva a verandán hintaszékben ücsörögnénk kettesben, és az

unokáinkat, gyerekeinket várnánk. Utolsó sorban pedig nő vagyok, amikor csinos farmert

veszek fel, és kilakkozom a körmeimet. Azért mert anya vagyok, és éppen otthon vagyok,

nem jelenti azt, hogy elhanyagolom magam, és szakadt pulóverben ülök. Tudom, vannak

olyan időszakok, amikor nehezebben kelünk fel, hiszen éjszaka óránként kelt a pici, vagy a

nagyobbik gyerek rosszat álmodott, de az arany középutat érdemes mindig szem előtt

tartani. Jó, nem kell átesni a ló túloldalára sem, és vörösre rúzsozott ajkakkal, tűsarkúban,

szűk farmerben várni mindig haza a férjet, de mindazt a példát adjuk át a gyerekeinknek,

amit nyújtunk otthon. Mind a feleség, anya és női részemre is kell figyelmet fordítanom;

szükségem van énidőre, ilyenkor kell egy kis kikapcsolódás, hogy feltöltődhessek. Ez

annyiban nyilvánul meg, hogy van, amikor csak veszek egy forró fürdőt, vagy olvasok egy

kicsit. De persze kell olyan is, amikor összeülök a barátnőimmel és könnyesre röhögjük

magunkat egy-egy vicces sztorinál. Itt viszont elengedhetetlen a férj és a család szerepe.

Nem sózom minden nap a gyerekemet anyámra, mert tudom, hogy Ő is dolgozik, fáradt, neki

is kell a pihenés, de hétvégén biztos vagyok benne, hogy nagyon szívesen vigyázna az

unokájára, amikor látja a lányán, hogy fáradt. De ugyanez a helyzet a férjjel is, hiszen egy

gyereknek két szülője van, én pedig bármikor rábízom a férjemre a gyerekünket, sőt, kell

olyan is, amikor csak ők ketten vannak, hiszen látom a lányomon, hogy igényli az apját,

gyakorta dob el bármit a kezéből, ha meghallja a kulcscsörgést az ajtóban, és tárt karokkal

rohan felé.

 Ha jól tudom, imádod a kávét! Hogy alakult ki, és mióta tart ez nálad?

Pont írok egy cikket a kávéval kapcsolatban, amelyet így kezdtem:

Milyen kávét kérsz? Ha szeretnéd, darálok dohány-kávét, és a szarvasi kávéfőzővel főzök

neked egy adagot. De választhatsz kapszulásat is, most van vaníliás vagy karamellás. Tejjel,

tejszínnel vagy tejhabbal kéred? Cukrot? Barna cukrot? Pötyikét? Mézet? Fahéj vagy

Amaretto szirupot?

Már maga a bögre választás is egyfajta napi rituálé, hiszen nagyban befolyásolja a

hangulatomat, hogy épp a kedvenc bögrémet veszem elő, amin a "Legjobb feleség"

szerepel, vagy épp a kacsás bögrémet, amin egy kétségbeesett kiskacsa vergődik, az alábbi

mondatokkal: "Muszáj nekem dolgozni? Pont nekem? Pont ma? Pont itt?" Ugye, ezek az

apró gesztusok is már tudatják a világgal, hogy hééé, ez az, jó napon van, vagy ma biztos,

hogy bal lábbal keltem ki az ágyból, hagyjál kávézni, és hagyjál békén!

Igazi rituálénak tartom a kávékészítést és magát a fogyasztást is.

Még óvodás voltam, amikor csentem néhány kanállal a nagyszüleim kávéjából. A papám

csak cinkosan mosolygott rám. Komolyabb kapcsolatot a középiskola után alakítottunk ki,

igaz barát volt, aki támogatott a mindennapokban, vidáman köszöntött reggel, a délutánt

pedig gyakorta töltöttük együtt.

A férjem valóban azért issza a kávét, mert élénkítő hatása van, én élvezem is, amikor csak

egyedül vagyok; kortyolgatom a forró nedűt, és száguldoznak a gondolataim.

Na, de amióta anya vagyok. Nagyjából a ház bármelyik pontján található egy csésze kávé,

valahol lerakom, valamikor megiszom 

Imádom a kávé különlegességeket, ha kávézni megyek a barátnőimmel, mindig a

legkülönlegesebb kávét választom. Volt már rá példa, hogy nem bírtam meginni, de túl

unalmas lenne az élet, ha mindig ugyanazt fogyasztanánk csak!

Na, hát nekem ilyen különleges a kapcsolatom a kávéval 


 A social média világa rendkívül tágas, ahol a pozitívumok, illetve negatívumok,

abszolút elférnek egymás mellett. Belőled milyen érzéseket váltanak ki az internet

egyes felületein megosztott képek, posztok?

Jól írtad, hogy elférnek egymás mellett a pozitívumok, illetve a negatívumok, csak nem

mindegy, hogy milyen tálalásban. Amelyik támogató, lelkesítő, pozitív, vicces vagy reális

képeket nyújt, azokat örömmel fogadom. De amelyek csak fröcsögésről szólnak, a netikett

íratlan szabályait felrúgva, nem tudok egyet érteni, ahogy azzal sem, ha káromkodások és

tintát nem tűrő megjegyzésekkel van teletűzdelve a komment. Le lehet írni a véleményünket,

sőt, ajánlott is, de tiszteljük meg a másikat azzal, hogy a válasz is megfelelő legyen!

Mondhatunk ellent, nyugodtan, de ha én írok egy cikket, amivel legalább egy órát dolgozom

(mert ugyebár összeszedem a gondolataim, pontokba szedem a tartalmat, többször

átolvasom, újraírom, képet készítek hozzá stb.), és azt írja alá, hogy ez egy "szar cikk volt",

azzal nem tudok mit kezdeni. Ellenben, ha azt írja, hogy "nézd, véleményem szerint rosszul

látod a dolgokat, hiszen..." - na, ezen az úton már el tudok indulni, beszélgetek vele, kiderül,

hogy nem is áll egymástól olyan távol a gondolkodásunk, majd békében elválunk. Érted a

kettő közti különbséget? A magyarok amúgy is sokkal vehemensebbek, az internet egyfajta

szabad utat ad arra, hogy korlátozás nélkül leírják a véleményüket. Nekem mindössze a

tálalással vannak fenntartásaim. Én úgy gondolom, egy jó vitapartnertől még tanulni is lehet.


 Van egy téma, amely állandó harcot vív az anyukák között. Olvastam a kiváló

bejegyzésedet az anyatejes, és tápszeres etetésről. Mit gondolsz miért ilyen

zárkózottak, negatívak egyes anyukák a tápszeres táplálás/hozzátáplálás kapcsán?

Ha jól sejtem a következő cikkemre gondolsz:

https://kotyogok.blog.hu/2019/08/29/tudod_mit_tapszeres_a_gyerekem_es

Amikor írtam a cikket, rengeteget tépelődtem, hogy vajon biztos megosszam-e. Sokáig ott

kuksolt a piszkozatok között, de pont azért kellett leírnom és megosztanom másokkal, hogy

lássák, tudják, hogy nincsenek egyedül! Hátha tudok segíteni az én történetemmel. És ami

meglepett, hogy sok pozitív reakció érkezett rá, és ekkor jöttem rá, hogy megérte megírni!

Én úgy gondolom ez még a nagyszüleink idejéből ragadt ránk, hogy a tápszer egy negatív

dolog, amitől a gyerek kövér lesz, buta vagy csúnya. Nem ismerték, nem olvastak

szakvéleményt, illetve régebben megoldották egyszerűen: tehéntejet adtak a gyereknek. Ez

valahol pedig beleivódott a társadalomba. Van több barátnőm, aki szoptatja a gyerekét, és a

világ semmilyen pénzéért sem adna neki tápszert. Nem beszélünk róla, kerüljük a témát, de

amíg Ő hamar elszakítja a gyermeket a tápláló anyatejtől, én addig az egész karomat

odaadnám, ha legalább fél évig tudtam volna szoptatni.

Milyen érzés látni a másik fél szemében az ítélkezést? Elmondom én: POKOLI

Aztán volt egy pont, ahol el kellett engednem. A kislányom egészséges, jó kedvű, okos,

kiegyensúlyozott baba, és nekem nem kell több!

Emellett pedig vannak olyan időszakok, amikor nagyon hájpolnak valamit. Ilyen például a

több éven keresztül való szoptatás vagy a csak kendőben lévő hordozás. Szerettem volna

szoptatni a lányomat, de nem tudtam. Pont. Hordoztam kendőben is, de volt, hogy

babakocsiban is tologattam. Félreértés ne essék, nem nézem le, hogy valaki csak kendőben

hordozza a gyereket, sőt, nagyon szép dolog, de ne tessék a másik felet sem máglyán

megégetni! A piciknek az anyjukra, az apjukra van szükségük. A szeretetükre, a törődésükre.

A lányom hamar megmutatta, hogy nem az a nyugodt típus, Ő szeret nézelődni, így egy idő

után a kendőből a babakocsizásra tértünk át, majd miután meg tanult járni, se kendőben, se

babakocsiban nem volt hajlandó megülni, így maradt a séta. Nem mondom, hogy könnyű a

majdnem 11 kg-ját cipelni hosszabb úton keresztül, de mindig szem előtt tartom az igényeit.

Emlékszem az elején csatlakoztam egy szoptatós csoporthoz és egy tápszeres táplálást

támogató csoporthoz. Míg az elsőben boszorkányüldözés volt, amint leírtam, hogy tápszer,

addig a másik csoportban csak körém gyűltek, ráterítettek a vállamra egy meleg plédet, és

az ölelésükbe vontak. Én pedig a vállukra hajtottam a fejemet. Elfogadtam, hogy ez az én

utam. Pont.

Az én szememben nincs ítélkezés senki felé. Mindegy, hogy császárral született, vagy

természetes úton jött világra. Mindegy, hogy lombikos, inszemes vagy szivárvány baba!

Mindegy, hogy tápszeres vagy anyatejes. Mindegy, hogy kendőben hordozzák, vagy

babakocsizik. Hogy barna szeme van, vagy kék esetleg zöld. Kisfiú vagy kislány.

Tudod mi a lényeg? Hogy szeretjük őket! Mert ők a mi gyerekeink!


 Szerinted, el lehet, vagy el kell-e zárni a gyereket a médiától? Minden nap osszunk

meg róla képet akármilyen büszkék is vagyunk rá, mérsékelve, vagy egyáltalán ne

helyezzük őket fókuszba? Szerinted van-e megfelelő egyensúly, vagy a mérleg

folyamatosan az egyik irányban prioritást fog élvezni?

Én úgy gondolom, hogy a gyereket nem kell elzárni a médiától. A Z és az alfa generációt

nem véletlenül hívjuk digitális bennszülötteknek. Ők már beleszülettek ebbe a virtuális térbe,

megfelelő egyensúllyal szerintem kordába lehet tartani. Mindenki büszke a gyermekére és

sokszor szétkürtölné ezt a világnak. De én amondó vagyok, inkább hívják fel a nagymamát,

nagypapát, meséljék el, hogy mennyire büszkék lehetnek az unokájukra, esetleg

videótelefonon is meg lehet mutatni a bizonyítványt. Viszont azt nem tartom helyesnek,

amikor minden nap posztolnak a gyermekről, esetleg intim pillanatokról. Messenger

üzenetben, drive-on messzi rokonoknak is lehet küldeni néhány fotót, de érdemes inkább

mérsékelten megosztani fényképeket a gyerekekről. Ilyenkor is inkább törekedjünk az

egyszerűbb montázsokra, mint például egy kirándulás alkalmával, ahogy virágot szed a

kislány, vagy egy foci meccsen, ahogy szurkol a kedvenc csapatának a kisfiú. Van egy határ,

amit mindig érdemes szem előtt tartani, az pedig, hogy mielőtt posztolunk valamit,

kérdezzünk rá saját magunknál, hogyha én lennék a képen szereplő személy, engedném-e,

hogy a világhálóra kerüljön az adott kép. Ez után érdemes elgondolkodni, hogy vajon egy

csupa sáros - ám meztelen kislányt vajon meg kellene-e osztani, vagy épp a büszke anyuka

tanácsait, a "hogyan szoktassuk a bilire gyermekünket" posztot, amelyen a gyermek első

sikerélménye látható.


Mióta blogolsz, mikor kezdted el, illetve van- e valamilyen tanácsod blogoló

anyukáknak, leendő szülőknek, amelyeknek soha semmiféleképpen ne tegyék ki

gyermeküket.

Minden bátorságomat összeszedve (családom és barátaim támogatásával együtt) július

végén indítottam útnak a blogomat, előtte természetesen feltérképeztem melyik portál lenne

a legmegfelelőbb a cikkeimnek, logót terveztem, képeket készítettem, és jó néhány cikket

előre megírtam, amit próbáltam beütemezni. Jobb szeretek előre dolgozni, főleg anyaként

nagyon sok minden közbe szakíthatja a munkáimat, ilyen például egy átsírt éjszaka után;

amikor gondolkodni kellene, véleményt kifejteni, de Te reggel, öltözködésnél azon

morfondírozol, hogy a választott pólónak vajon melyik az eleje.

A tanácsom az anyukáknak, leendő szülőknek, blogolóknak annyi, hogy mindig

hagyatkozzanak a megérzésükre. Ahogy sokszor a megérzésünkre hagyatkozunk a

gyereknevelés terén, ugyanez vonatkozik a blogolásnál is. Merjük leírni a véleményünket,

egy napunkat, vajon hogy telik, mit meg nem teszünk értük! Senki ne hallgasson! Császárral

szültél? És? Emelem a kalapom előtted! Míg én természetes úton szültem, a szobatársam

sürgősségi császárral hozta világra a gyermekét, de amíg én másnap simán sétáltam,

családtagjaimat fogadtam, a szobatársam a kíntól sírt, remegett, akkora fájdalmai voltak, és

amíg én fel-le mászkáltam az ágyról, Őt a nővérkék kedvesen emelték, mosdatták, etették.

Éjszakákat sírtam át, mert nem tudtam a lányomat szoptatni, pedig én aztán mindent

kipróbáltam! El kellett fogadnom, hogy nem ez az én utam! Hordoztam kendőben, tologattam

babakocsiban, ringattam a karomban, dúdoltam neki. Ölelésembe vontam, puszilgattam az

arcát, fülébe suttogtam mennyire szeretem, hogy mennyire köszönöm, hogy engem

választott az anyukájának, és mindig ott leszek mellette. Mesét olvastam neki, és ápoltam,

amikor beteg volt. És teszem is mindezeket, amíg csak lélegzem.

Soha nem tudhatjuk, hogy mit hoz az élet! Lenézed azt, aki nem tud szoptatni! Úgy

gondolod, hogy a császárosok nem is szültek, hiszen "csak" kiemelték a babát! Mi, ugyanúgy

anyák vagyunk! Gyerekünk van, teljesen mindegy, hogy ki hogy szült, ki mivel táplálta a

gyerekét, ki miben hordozta! Tudod mi számít? Az, hogy neked mondja reggelente, hogy

"szia Anya", hozzád rohan először, ha elesik és beüti a lábát, neked mondja, hogy szeret, a

Te illatod nyújt megnyugvást számára, és a Te szíved egy darabja dobog a testeden kívül,

ott benne, vagyis a gyermekedben! Mert Te hordoztad a szíved alatt 9 hónapon keresztül!

Köszönöm szépen a lehetőséget, igazán megtisztelő volt válaszolni a kérdésekre!

Cikkeimet megtaláljátok az alábbi blogon: https://kotyogok.blog.hu/

Facebookon: https://www.facebook.com/kotyogok/

Instagramon: https://instagram.com/kotyog_ok/

Kövessetek, keressetek bátran! 


Szeretek cikkeket írni, elmélyedni egy-egy témában, megosztani a gondolataimat másokkal,

főleg, ha tudok is ezzel segíteni az Olvasónak. Büszke vagyok magamra, hogy kiléptem a

komfortzónámból, és hálás vagyok a családomnak és a barátaimnak a támogatásukért. És

persze büszke vagyok arra is, hogy cikkeim gyakori vendégek az indexen, és a blog.hu

oldalán is.